Új élet, új szerelem, új család
Új életem kezdetével új blogot nyitok.
A történet
Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy házaspár, éldegéltek 2 gyermekükkel szépen...egymás mellett....nem egymással...
A gyermekek még kicsik voltak, mit sem érzékeltek ebből.
Anya sajnos jól tudta, hogy apa időnként szereti alkohollal öblögetni a máját, de sokáig úgy tűnt, nem vészes a dolog. Ám egyszer csak - nem sokkal a kisebbik csemete születése után valamiért megváltoztak ezek a dolgok... Addig-addig döntötte magába az ártalmas italokat - válogatás nélkül, amíg csak a padló meg nem fogta. Anya eleinte még jóhiszemű volt, hitte, hogy soha többet...hogy befejezi...hogy tanult ebből a párja...de miután már a sokadik kört járta meg ez az ember a mentővel a toxikológián, pszichiátrián és egyéb hasonló helyeken, anya ezt erősen megelégelte, hiszen a gyerekek így veszélyben voltak lelkileg is, és egyéb más módokon is.
Anya 2010 októberében, közel 10 év együttélés 5 év házasság után DÖNTÖTT.....
Felkapta a két kislányát, és elköltözött, míg apa ki tudja, hol járt épp az alkoholtól erősen befolyásolt állapotban...
Válás beadva, kulcsok leadva, gyerekek vigasztalva, kicsit elvilágosítva...
****************************************************************
Eltelt közel 2 hónap, anya új társra lelt. Szóljon ez a blog eme új kapcsolat, az ÚJ, BOLDOGABB ÉLET reményében........
Az első...
"Azt kérded, ki az igazi, ki a valódi barát?
Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját,
kit csendesen megvigasztalsz, ha könny borítja arcát,
ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát,
kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden
bánatod, s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod.
Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti,
kivel jó a csend szavát hallgatni, s együtt merengeni
Kinek nem számít, mit vétesz, kis-e, vagy nagy hibát,
kivel ha beszélhetsz, könnyebbé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér
a világ összes, minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod,
kinek barátságát minden körülmény közt vállalod.”
Kategóriák
Korábbi bejegyzések
Olvasói hozzászólások
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): ninaki